Bevándorlók mint állampolgárok

Eszközök > Hogyan indítsunk kampányt? > Alapelvek > Bevándorlók mint állampolgárok

Bevándorlók mint állampolgárok

Tekintettel arra, hogy a migráció témája manapság az Európában zajló nyilvános vitában központi szerepet játszik, a migrációról való párbeszéd mind etikai, mind politikai tevékenység. Az Eurobarométer legfrissebb jelentései azt mutatják, hogy az EU polgárai a migrációt a társadalom egyik legfontosabb kihívásának tekinti: „A bevándorlás és a terrorizmus egyértelműen az EU-n belüli fő aggodalmak” – állítja az Eurobarométer 88 (2017), míg a Migrációval Foglalkozó Közvélemény Megfigyelőközpont (OPAM) rámutat, hogy az európaiak jelentős részének negatív érzései vannak az „EU-n kívüli emberek bevándorlása” iránt.

Paola Parmiggiani, az olaszországi migrációról és menekültügyről szóló közösségi kommunikációt bemutató cikkében (2015, 4.o.) elmagyarázza, hogy a közvélemény, a médiumok és a politikai közvélemény „általában átmeneti vonásokat tulajdonít a migrációs jelenségnek, mint például egy korlátozott idejű jelenlét. A többségi társadalom számára a bevándorlók szinte ideiglenes személyekként jelennek meg, ‘kétszeresen idegen’ személyekként (Sayad 2002), akiknek reményük sincs egy stabil jövőre az őket ‘átmenetileg’ befogadó országokban. Nem elfogadott jelenlévők, akik története, élettapasztalata és kompetenciája másodlagosak; alacsonyabb rangúak, akik alacsony iskolai végzettséggel, alacsony értelmi szinttel rendelkeznek, és azért hagyták el országukat, mert nem voltak megfelelőek a képességeik.” Nirmal Puwar (2004) azt állítja, hogy a „faji alapon diszkriminált csoportokat” gyakran „földönkívülieknek” érzékeli egy olyan társadalom, amely természetesnek tekinti, hogy csak bizonyos csoportok jogosultak bizonyos terekre, míg mások nem. A kommunikációs kampányoknak ezzel ellenkező üzenet közvetítésére kell törekedniük, és világossá kell tenniük, hogy a bevándorlók új tagjai a befogadó társadalomnak, bemutatva a helyi társadalomnak, hogy hogyan kell hosszú távú perspektívát alkalmazni, és hogy a társadalom minél többet fektet be a bevándorlók befogadásába, annál könnyebb egy olyan kedvező folyamatot elindítani, amelyben az újonnan érkezők képesek pozitív változást hozni a társadalom számára.

Alapvető fontosságú továbbá, hogy a migráció kommunikációja során elkerüljük a sztereotip megnyilvánulásokat.

Például a munkaerő-beilleszkedés kérdésével kapcsolatos kommunikációs kampányok kapcsán Paola Parmeggiani hangsúlyozza, hogy kerüljük a bevándorlók “tipikusnak tekinthető ábrázolását:

állandó rászorulóként vagy alacsonyan képzett munkás szerepében. Hiszen így a bevándorlókról kialakult általános kép megváltoztatása helyett, a végeredmény azok ismétlése és a bevándorlókkal kapcsolatos sztereotípiák erősödése.”

A szerző e helyett inkább a figyelemfelkeltő kampányok erejére hívja fel a figyelmet, amelyek a menekülteket „olyan emberekként jelenítik meg, mint mi (szakemberek, tanárok, művészek, tudósok, munkások, mezőgazdasági termelők), azzal a különbséggel, hogy kénytelenek voltak elmenekülni otthonukból, földjükről, szeretteiktől, háborúk és üldöztetések okán. Olyan emberek, akiket ha befogadunk a társadalmunkba, hozzájárulhatnak a gazdasági, kulturális és társadalmi növekedéshez, és, akik tekintélyt adhatnak annak a menedéket nyújtó országnak, amely lehetőséget adott számukra, hogy megvalósítsák önmagukat.”[1]

[1] Ibidem, p.7

Kerüljük a sztereotípiákat

A bevándorlókra fenyegetésként tekintő narratívával ellentétes kommunikáció is okozhat egy ugyancsak sztereotipikus ábrázolást, melyben a “jó bevándorló” fogalma azt jelenti, hogy a befogadó társadalom számára “elfogadható”, könnyen integrálható. Amint azt “A jó bevándorló” (2016) című antológia esszéinek szerzői hangsúlyozták, ez a színes bőrű emberek állandó szorongásához vezet, hogy igazolják létjogosultságokat, és bizonyítsák, „nekik is van helyük az asztalnál”.

Bevándorlók mint állampolgárok

Lépj kapcsolatba velünk!